Zend Avesta: Vendidad - 1. Fargard. 1.

 

1 S akkor Ahura Mazda így szólott
Spitama[1] Zarathushtrához[2]([i]), mondván([ii]):

Én teremték minden törvényt,
a törvények törvényét, a Béke törvényét ([iii])
és minden földet,
ami az ég alatt kedves az embereknek,
még hogyha nincsen is e földekben kedve:
hát nem én teremték minden törvényt, a törvények törvényét, a Béke törvényét és minden földet
kedvessé az ember szemében,
még hogyha e földekben nincs is gyönyörűség([iv]);
azért, hogy az összes élő világ betölthesse
szellemét ([v])Airyana Vaejának[3]. ([vi])

(Kérem, hogy az eredeti szöveg, írásmód helyes megjelenítéséhez ebben a passzusban és a későbbiek során is, töltse le ezeket az Avesta fontkészleteket és telepítse a számítógépére: Avesta fonts )

`,iArtSuqaraz ,iAmatips ,ldzam ,Oruha ,Toarm 1

`,mItiAC ,Taduk ,TiOn ,mItiAd-OmAr ,Osa ,artSuqaraz ,amatips ,m&Dad ,mvza

,mItiAd-OmAr ,Osa ,artSuqaraz ,amatips ,m&yDiad ,TiOn ,mvza ,Iz-iDieY

.,TAwnCArf ,OjEaW ,mvnayria ,lwtsa ,SuhMa ,OpsIW

1 mraot ahurô mazdå spitamâi zarathushtrâi, azem dadhãm spitama zarathushtra asô râmô- dâitîm nôit kudat shâitîm, ýeidhi-zî azem nôit daidhyãm spitama zarathushtra asô râmô-dâitîm nôit kudat shâitîm vîspô anghush astvå airyanem vaêjô frâshnvât. 

---

[1] SPITAMA vagy SPITAMIDA: Zarathushtra a Spitama nemzetség ötödik leszármazottja volt. A hagyomány szerint (ezt Zajti Ferenc Yasna-fordításának kisebb terjedelmű szószedetéből veszem): Zarathushtra Frasaostrának (aki egy ősi iráni nemes család sarja volt) a lányát vette feleségül és a legfiatalabb lányát, Porucistát Jamaspához, Frasaostra testvéréhez adta feleségül (vagyis Zarathushtra lánya az apja apósa testvérének volt a felesége.)

[2] ZARATHUSTRA, a helyes alak szerint, eredetileg Zarathushtra (a helyes ejtés szerint: Zarathússtra, s nem: Zarathusztra), görög-latin nevén Zoroaster a mazdaizmus vagy másnéven Zoroasztrianizmus megalapítója, történelmi személye, életének konkrét eseményei, vagyis hogy mikor és hogyan élt, ködbe vész. Nem ismerjük az eredeti Zarathushtrát, mert ő maga nem írt le semmit, a szövegeket szájhagyomány őrizte, majd közel 1000 évvel a próféta halála után foglalták írásba. A mazdaizmus mint vallás azonban mély, ősi gyökerekkel rendelkezik. A Próféta történeti létezését illetően ugyan eltérnek a nézetek, de a forrásmunkák minimálisan 3700 évvel ezelőttre teszik a megjelenését. Maga a Zarathustra név etimologiája rejtély előttünk. Némelyek zara (az újperzsa zer) ’arany’ és thvis ’fénylő, ragyogó’ szókra bontják, mások zarath a. m. öreg és ustra a. m. teve szók összetételének mondják, e szerint a parszi próféta neve annyit jelentene, hogy vén tevés. Haug azt tartja, hogy a Zarathustra név a. m. az öregek feje. A történelem számos Z.-t ismer. Berosus egy Kr. e. 2200. élő Z.-ről tesz említést, ki Babiloniában egy méd dinasztiát alapított volna. Más görög írók Pythagoras ilyen nevü mágus tanítójával tévesztik össze a parszi prófétát. Vannak, kik azt állítják az ókori írók közül, hogy Z. maga volt az a baktriai király, ki a XIII. sz.-ban a mi időszámításunk előtt Ninust legyőzte. Eudoxius szerint hatezer évvel élt Z. Platón halála előtt. Születési helye a Zend-Aveszta szerint az Airjana Vaedsában levő Daradsa folyam partján volt; hogy hol volt ez a mitologikus folyó: nem tudhatni. Más parszi legendák a Kaspi-tenger partját és a mostani persa főváros mellett fekvő Rágha nevü romvárost mondják a parszi hitalapító szülőhelyének. Világi rangjára vonatkozólag is szörnyen eltérők a vélemények. Több író a médek királyának mondja. Khorenei Mózes az örmény történetiró mint méd főnökről beszél róla, ki Semiramis kortársa lett volna. Mohammedán források közt a Ferhengi Dsihángiri szerzője a régi persa királyok családjából származtatja Z.-t. Nem csoda ezért, ha akadtak tudósok, kik Z. létezését is kétségbe vonták. Néhányan abban a nézetben vannak, hogy Z. nem egy személy, hanem egy egész kaszt, a papi kaszt elnevezése. Ide látszik mutatni a gathákban előjövő kifejezés zarathustrotema a. m. a legzarathustrább, azaz főpap. Azonban valószínűbb, hogy a próféta neve szolgált később elnevezésül magának az egész papi kasztnak. Volt olyan kutató is, ki Z.-t a vihar istenével akarta azonosítani. Duncker német történész és Tiele holland vallástörténetíró az időszámításunk előtti ezredik évbe teszik Z. fellépését. Ez azonban csak hipotézis, és a mai régészeti kutatások régebbi időkre mutatnak.

[3] AIRYANA VAEJA, Eran-Vej; ejtsd: airiana védzsa– a zoroastrianizmus szentföldje, itt született és alapította vallását Zoroaszter. (Bund 20:32, 32:3) Itt jelent meg az első pár állat a földön (Bund 14:4; Zadspram 9:8). A nevének jelentése: iráni mag – ezért az iráni fajta eredeti és ősi székhelyének ezt tartják. Feltételezésünk szerint ez a terület a mai Karabagh környékén található, éppen úgy, mint azok a tartományok, amelyek a felsorolásban követik. Erre a területén folyó folyam nevéből következtetünk, Vanguhi Daityát  ugyanis korábban Oxusnak is nevezték. Ugyanakkor a Bundahishn szerint Eran-Vej a mai Azerbajdzsánnal határos. Nos, Azerbajdzsánt keleten a Kaszpi-tenger, nyugaton a Tigris folyó, északon Irán, délen pedig a korábbi Média határolja. A Tigris folyó tartományai kiesnek, mivel azokat a fargard vége a 20. versnél nem említi, és azok a klimatikus viszonyok, amelyeket Eran-Vejnél leír a könyv, kiejtik Médiát is, és inkább Arranra jellemzőek, ahol kemény a tél, és alig két hónapnyi a nyár. A név is stimmel, mivel ezt a helyet a görögök úgy nevezték: Ariania.

---

([i])…ÍGY SZÓLOTT SPITAMA ZARATHUSHTRÁHOZ: Ahhoz azonban, hogy a szájhagyomány értékét és fontosságát ne bagatellizáljuk el, tudnunk kell, hogy a régiek hagyománytisztelete (és emiatt az orális áthagyományozás jellege) jóval jelentősebb, precízebb és autentikusabb volt, mint manapság. Ez azt jelenti, hogy az utódok szóról szóra megtanulták, mint egy verset, az ősök szóbeli hagyományait, mondásait és cselekedeteit. A Gathai irodalom (az avesztai mű legrégebbi része, olyannyira, hogy a legrégibb, ún. gathai dialektusban íródtak, és ma a Yasnák, a himnuszok könyve tartalmazza) áthagyományozódásában e precíz szájhagyománynak nagyon jelentős szerepe van.

Már a szöveg elején ki fog derülni mindazonáltal, hogy Zarathushtra megjelenésének ideje nyilván nem a történelem kezdete. Angra Mainyu „aknamunkájából” arra következtetünk, hogy Zarathushtra egy olyan korban született, amikor az erkölcsök romlásnak indultak, s így, mint minden Próféta, szándéka szerint, ezen kívánt változtatni. Zarathushtra missziója nemcsak abban a korban volt egyedi, amikor élt; üzenetei ma is (sajnos, mivel ebben a tekintetben semmit sem fejlődött az emberiség), nagyon is aktuálisak. A fő gondolat, amit egyébként a nietzschei Zarathustra is tartalmaz, hogy az ember elsősorban önmagában keresse a helyes meggyőződést, a megvilágosodást és a tudást, ne mások után menjen kritikátlanul és vakon, mint a nyomtatóló, és mindenekelőtt legyen szerelmes a megismerésbe, legyen képes arra, hogy önmagát is felülvizsgálja. Zoroaster vallása tehát nemcsak hogy a világ első vallása, hanem ezen első vallás egy intellektuális vallás is, amelyben a főszerep a gondolkodásé, a tudásé, és nem a hité vagy a vélekedésé. Hitvallása szerint: „Járjatok nyitott szívvel, keressétek a legmagasabbrendű eszményeket, gondoljátok el a legvilágosabb gondolatokat, aztán válasszátok meg az ösvényt, amin jártok, mindenki a maga útján.”

([ii])…MONDVÁN: Talán szembetűnő azoknak, akik ezt először olvassák, de nem ismeretlen számukra némely ősi vallási irodalom, hogy felettébb furcsa Isten részéről ez a teremtésre vonatkozó E/1 személyű beszéd. A mai európai ember számára legismertebb héber Biblia E/3. személyben beszél az Úr lelkéről, amely a kezdetek kezdetén a vizek fölött lebegett. Ezek után a teremtés folyamatát is elbeszélő stílusban mondja el.

Ezzel szemben itt más a módszer, a megközelítés. Zoroaszter meg sem szólal az 1. Fargard során, végig Ahura Mazda beszél. Mit akarhat a szöveg ezzel kifejezni?

1. Ahura Mazda és Zoroaszter között meghitt, bensőséges a kapcsolat, ha az Ahura fennhangon megszólítja őt, a beszéd stílusa is közvetlen kapcsolatra vall

2. A szöveg hitelesebbnek tűnik azáltal, hogy maga az Úr beszél, mintha valaki elmesélné a teremtést.

3. Ez a teremtéstörténet nem firtatja azt a kérdést, vajon mi volt a teremtés előtt. Természetesnek veszi azt, hogy az Ahura mindig is volt, és azt is, hogy az Úr magát a Prófétának megmutatja, mintegy élő beszéddel nyilatkozik meg a számára.

4. Meg fogjuk látni, hogy a teremtéstörténetben kizárólag az iráni földről és a kozmikus törvényről van szó. Bolygók, csillagok, napok, növények, állatok vagy ember teremtéséről nincs írva semmi. A kozmikus törvény és a föld azonban (amely ebben a kultúrkörben prioritásban a legmagasabb rangú, és amelyet a szöveg is egymás szimbolikus szinonimájaként kezel) Ahura Mazda teremtménye, és minden ezen alapszik.

5. Azáltal, hogy Ahura Mazda beszél, és nem más beszéli el, hogy hogyan és mit teremtett Ahura Mazda, a személyes isteni kinyilatkoztatásnak egy originális ideájával találkozunk. Istennek nincs szüksége prófétai vagy istenfiúi közvetítésre, hogy megnyilvánuljon, nem vonul homályba, hanem elérhetővé teszi magát, s így a próféta szerepe sem elsősorban közvetítő jellegű, hanem Zoroaszter a kiválasztott a legnemesebb tulajdonságai folytán, hogy vezesse a népet az igaz ösvény felé.

([iii]) A TÖRVÉNYEK TÖRVÉNYÉT, A BÉKE TÖRVÉNYÉT: (asô râmô-dâitîm: szó szerint a jó föld törvényét) azazhogy, amit Bordeaux Székely ASHA-nak nevez. Sok hivatkozás található az Avesta és Pahlavi irodalomban arról, hogy a Tűz, mint szimbólum, azonos Ahura Mazda fénylő ragyogásával. Arra is utalnak ezek a szövegek, hogy a Tűz és az Asha voltaképpen egyek. (vö: Hérakleitosz Logoszával is!) Az Asha elsődlegesen a Kozmikus Rendet jelenti, ez az, amit szanszkrit nyelven csak ’rta’-nak neveznek. Zoroaszter az Asha útját az emberiség számára egyetlen járható útként jelöli meg, ahogyan azt írja a 72. Yasna: Aevo panto yo ashahe, vispe anyeshām apantām (azazhogy: Egyetlen út van, és ez az Asha ösvénye, a többi út nem igazi ösvény az emberek számára, vö.: tao)

Az ashának más jelentései is ismertek, például: Tisztaság (a szellemé és a testé), Igazság és Igazságosság. Az Ameshā Spentāk rendszerében az Asha a harmadik Ahura Mazda és Vohumana után, és itt az elnevezése ’Vahista’, ami ennyit tesz: a Legjobb. Az Asha Vahista, a legjobb Törvény uralja a tüzet, Ahura Mazda legelső és legfényesebb teremtményét. A Bundahisn-ben is azt mondják, hogy Ohrmazd (Ahura Mazda), amikor megalkotta a tüzet, az örök fényességből egy sugarat kölcsönzött neki. (lásd továbbá: Rig-Véda)

„A törvények törvényét, a béke törvényét és minden földet.” - az eredeti szövegben ennyi áll csupán: asô râmô-dâitîm, amely egy nagyon bonyolult és összetett jelentésű kifejezés. A dâitîm jelentése: adományt, a szó töve az ad (dâ). Az asha, mint azt megbeszéltük, a törvényt jelenti. A râmô pedig (râma) békét és bőséget (bőséges táplálékot, legelőt stb.) jelent. Tehát asô râmô-dâitîm ennyit tesz: a béke törvényes adományát, vagyis a törvényt, amely bőséges és békés adomány.

Egyrészt azért biggyesztettem tehát hozzá a „földeket”, mert próbáltam igazodni a Darmesteter-féle fordításhoz, másrészt ez az adomány, amit Ahura Mazda a világnak adott (ez a későbbiekben nyilvánvalóvá válik majd), egyszerre földi és égi, kézzelfogható és láthatatlan. Fordításomat természetesen nem tartom se véglegesnek, se megmásíthatatlannak, vagy szavait helyettesíthetetlennek, - jelentésüket akármikor módosíthatja egy tény, amit megtudunk az ősi szokásokról, mentalitásról.

([iv]) MÉG HOGYHA E FÖLDEKBEN NINCS IS GYÖNYÖRŰSÉG: A kommentár másként szól erről: „Mindenki úgy képzeli, hogy az a föld, ahol született, és ahol felnőtt, a legszebb és legjobb azok közül, amelyeket én valaha is teremtettem.” Az eredeti szövegben is látjuk ezt az ellentmondást, amikor azt írja: azem dadhãm (azazhogy én adtam) és a mondat következő felében: azem nôit daidhyãm (azaz: én nem adhattam). Ezt a paradoxitást úgy is lehet magyarázni, hogy Ahura Mazda valóban a legszebb és legjobb földnek teremtette Airyana Vaeját, de Angra Mainyu átkai megrontották, és ezért az embereknek már nem telik benne kedvük.

Hogy az egész élő világ betölthesse szellemét Airyana Vaejának – A Nagyobb Bundahisn így ír erről: „Meg vagyon írva a Szent Könyvben: hát nem én teremtettem az ősi föld szent szellemét, hogy mindenki Eran-Vejbe menjen lakozni annak gyönyörűsége okán.

([v]) …HOGY AZ EGÉSZ ÉLŐ VILÁG BETÖLTHESSE SZELLEMÉT…: A Fargard végén (a lábjegyzetben) utaltam arra, hogy miért nem értelmezhető ez a nyitó mondat egy intoleráns és imperialista vallásosság agitációjaként. Itt ugyanis arról van szó, hogy a mazdahívő fényforrásnak tartja az Ahura szellemét, amelyhez otthonába mindenkit szívesen fogad. Végeredményben úgy véli, hogy mindenkinek csak hasznára válhatna ez a vallás, éppen úgy, ahogyan az ő számára jótékony. Az egész élő világ, ha felismerné az Ahura jóságát, jobbra fordulna a világ sora, és ez az ősi iráni föld dicsőségére is válnék.

([vi]) ÉN ADTAM – DE ÉN NEM ADHATTAM: Érdekes gondolat, ami a szöveg pontosabb elemzésével itt felmerült. Az 1. fargardhoz írt kommentáromban több lehetőséget kínálok fel e mondat értelmezéséhez a különféle fordítások és magyarázatok alapján.

1. Ahura Mazda jónak teremtette a világot, mégis az embereket a jóság nem boldogítja

2. Ahura Mazda olyannak teremtette a világot, hogy minden élőlény jól érezze magát, és ez meg is felel nekik

3. Ahura Mazda tökéletesnek teremtette a világot, de jött a Sátán, aki megrontotta a művét

Jelen szövegelemzés után azonban a következő variációk (is) adódhatnak:

1. Ahura Mazda egyáltalán nem teremtette a világot tökéletesnek, mert tudja, hogy a legtöbb ember számára nem jelent semmit a jó

2. Ahura Mazda csak azok számára teremtette a világot tökéletesnek, akik kedvüket lelik a jóban

3. Ahura Mazda tökéletesnek teremtette a világot, de ez sok ember számára nem nyilvánvaló, ezért a hívek az egész világot olyanná akarják tenni, mint az iráni föld, és ahol a Mazda törvénye uralkodik.

Azt hiszem, hogy a helyes megoldás ezeknek az elegyéből alakul ki, valahogy így:

Ahura Mazda jónak és törvényesnek teremtette a világot, de tudja, hogy sok ember nem tiszteli az ő törvényét. Őhozzájuk tehát nem szól, és ezeknek nem teremtett. Akik viszont szeretik és megtartják a törvényét az egész világon, azoknak mind-mind teremtett, és a lehető legjobbat teremtette és teremti is, minden pillanatban. Tehát itt egy univerzális, és nem pusztán nemzeti értelemben vett teremtésről van szó. Kizárja a saját népéből és más népekből is azokat, akik a törvényét, ami az Univerzum törvényével konform, nem tisztelik, és belefoglalja az összes nép minden tagját, akik viszont igen, éppúgy, mint az eredeti jézusi (ős)kereszténység.

(Fontos itt kitérnünk arra, amit még nem világítottunk meg eléggé, noha elég sok helyen már kisejlett a kommentárokból, hogy mi is az alapvető különbség a római kereszténység és az ősi, autentikus kereszténység között. Az eredeti őskereszténység nem a keresztre vezethető vissza, hanem a keresztelésre (baptizmus), minek során az újszülöttet, az új életet vízzel (ahogyan azt tette Keresztelő Szent János is Jézussal), tűzzel (vagyis napfénnyel) vagy más itallal (pl. a zoroastriánus szertartás szerint Haomával) vagy olajjal felkenve Istennek felajánlják, felszentelik. Gondoljunk csak itt az ősi magyarok azon szokására, amikor az újszülött babát az ég felé emelve a Nap felé fordítják, mintegy hálát adva Istennek az új életért, és arra kérve őt, hogy vigyázza egész életútján keresztül az újszülött embert. Ennek tehát semmi köze nincs a halálhoz, Jézus kereszt általi halálához sem! A keresztelés a római kereszténységben az eredendő bűnnel lett összefüggésbe hozva, minek során „lemossák a bűnt”, továbbá a keresztelés aktusával pusztán az Egyházhoz való tartozást fejezik ki, amit egybekötöttek a névadás aktusával is. A „keresztény” szó ill. a „kereszténység” fogalma már kétezer éve csak abból a kegyetlen halálból és kikínzásból meríti a dicsőségét, amellyel épp a judeo-keresztény vallás szellemi elődei, a zsidók és a latinok műveltek a szkíta Jézussal! Kétezer éve ennek az elmaszatolása folyik, és a félelmetesen cinikus dolog az, amikor azoknak kell felelősséget vállalniuk ebből a bűnből, akik ezt sohasem követték volna el…)

Hasonlítsuk csak ezt össze más vallásokkal, ahol a kiválasztott Isten a kiválasztott népét kizárólagosan emeli csak fel! Ez pontosan fordított: az egész emberiség minden tagja, aki vallja a legfőbb törvényt, a béke és az élet törvényét, kiválasztott lehet Ahura Mazda szemében. Az univerzális jellegben a latinkereszténységre nagyon is hasonlít, ámde univerzális tézise jóval életképesebb, mint a kereszténységé, mert az élet és a béke parancsa előrébb való, mint bármilyen képmutató szeretetparancsolat, vagy olyan univerzális „humanizmus”, amelynek sarkköve, hogy az egész világhoz szól, kivéve azokat az egyeseket, akik nem illenek bele az összképbe, valamely más, egyéni elgondolásuk miatt.

Így jutott a római kereszténység az évszázadok alatt oda, hogy először csak a manicheus, az ariánus, a pelágiánus és a többi „eretnekségek”, aztán a „boszorkányok” és a „természetgyógyászok”, végül pedig a reformátorok is kikerültek az üdvözíthetők köréből, ill. halálos ellenségekké váltak. Luther téziseit illendő lett volna önkritikával fogadni; ellenben, még a 20. században is akadtak olyan filozófusok, (pl. Molnár Tamás) akik Luther kapcsán nem átallnak eretnekségről beszélni.

(Figyeljünk oda az utolsó sorok fordítottságára is: itt arról van szó, hogy mindenki betöltse Eran-Vej szellemét, és nem arról, hogy Eran-Vej szelleme mindenkit betöltsön, mintegy mindenkire ráerőltesse magát!) Nagyon fontos, hogy ezt így értsük, és ne másképp. Ahura Mazda mindenki ura, de azokra nem akarja magát ráerőltetni, akik nem fogadják el őt. Számukra nem teremtett, és nincsen jelen. S ez az igazi büntetésük.

S kik voltak azok a népek, akik Airyana Vaeját lakták, és honnan származnak?

Összefoglaló néven indoiráni népnek nevezzük azokat a népcsoportokat, akiknek egy része Ayriana Vaeját lakta, és nekik tulajdonítható az Avesta szövegemléke, a másik része pedig Belső-Ázsiában, s ők alkották meg az ind Védák közül a legősibb szöveget, a Rig-Védát. A két, ma teljesen különálló nép olyannyira közös eredetű, hogy egy néven illetik az Aryan népet az Avestában és ugyanazt a népet a Rig-Véda szerint.

Mindenesetre, hiába közös eredetű nép volt e kettő, nyelvük, és ennek megfelelően a két szövegemlék is bár hasonló, de nem teljesen ugyanaz.

Példa az avestai és a szanszkrit nyelvű szöveg különbségeire és hasonlóságára:

Ősi iráni (aveszta): aevo pantao yo ashahe, vispe anyaesham apantam (Yasna 72.11)

Ősi indiai (szanszkrit): abade pantha he ashae, visha anyaesham apantham

(Fordítás: Egy út van, az asha útja, és más út nem létezik ezen kívül.)

Engedjenek meg két nagyon szubjektív megjegyzést itt, amelynek tartalma pusztán megérzés, ráérzés. Ahogy olvasom az Avesta nyelvű szövegeket (és itt be kell, hogy valljam, hogy gyakran a fonetikus átírásból indulok ki, amely lehetővé teszi a helyes kiejtés megtanulását is), úgy érzem, hogy a dikció dallama, üteme és intonációja, hangsúlyai, hangzása nagyon is emlékeztetnek a mai és a klasszikus beszélt magyar nyelvre. Itt van egy példa ebből az első mondatból: „azem dadhãm” azazhogy, magyarul: „én adtam”, és az ellentéte: „azem nôit daidhyãm”, vagyishogy: „én nem adhattam”, tehát nemcsak a szókincs, a szavak hangzása, hanem a ragozás is hasonló. Ehhez azonban nyilván meg kell vizsgálni tüzetesen a két nyelvet, nem lehet általánosításokra alapozni.

A másik megfigyelés pontosan ezzel (és a mondatszerkesztéssel, a dikció intonációjával, a szövegek szerkezetével) kapcsolatos. Az a gondolatritmus, amelyet például a Tórából is ismerünk, nagyon is jellemző itt is, de tartok tőle, hogy ez nem az avesztai nyelv szemita jellegének bizonyítéka, hanem az ősi mentalitásra vonatkozó jellegzetesség.

Amikor ugyanis a Bibliában és főleg: az Ószövetségben egy olyan jellegű gondolatritmussal találkozunk a legtöbb helyen, amely a mondatrészeket megerősítőleg, nyomatékosításképpen kapcsolja egymáshoz, az avesztai szövegekben e gondolatritmussal szemben (amit én csak nyomatékosító gondolatritmusnak neveznék) olyanokkal is találkozunk, amelyekben a gondolatritmus második fele megcáfolja az első felét, vagy az eddig mondottakat. (Ezt én magamban elneveztem komplex (paradox) gondolatritmusnak.) Például: én adtam - de én nem adhattam…

Mi lehet ennek az oka? Első tippem: a gondolatritmus elemeinek ellentmondásossága a dualista valláskoncepció mélyében gyökeredzik. Ahol tehát van egy plusz, ott van egy mínusz is: ezt a szöveg formai megszerkesztettségében is kifejezésre kell juttatni. Ez a paradoxitás tehát a kettős teremtést, a kettős, egymással ellentétes akciókat nyomatékosítja, hogy sose feledkezzünk meg arról, hogy a szellemi világnak két főszereplője van.

A másik lehetőség az, hogy az igazság paradoxon-jellegét igyekeznek ezek a gondolatritmusok szintetizálni. Vagyishogy nem állíthat valamit teljes bizonyossággal, ha vannak tényezők, amelyek ennek a rész-igazságnak ellentmondanak.

De van itt még egy felettébb érdekes dolog, amit érintőlegesen említenem kell. Tudvalevő, hogy a nietzschei filozófiában Zarathushtra alakja úgy jelenik meg, mint Dionysos isten lelki komplementere (kiegészítője, azazhogy azonos alapú ellentéte). Dionysosról pedig úgy tudjuk, hogy eredetileg thrák istenség volt, akit az ókori görög orphikus szekták (i.e 8-10. század) istenítettek. Na mármost a thrákok voltaképpen székelyek, a székelyek pedig a legújabb kutatások alapján szkíta eredetűek, a szkíták pedig valahol rokon népek az ősi iráni népcsoportokkal (ezt lásd később). Tehát erre a közös eredetre (is) Nietzsche, ki tudja hogyan, de ráérzett. Az ellentétet azonban valóban csak pszichológiailag vagy filozófiatörténetileg tudjuk megfogni.

1. Pszichológiai megközelítés:

Ahol Zarathustra morális, ott Dionysos immorális (morálon túli). Ahol Zarathustra katartikus, ott Dionysos extatikus. Ahol Zarathustra gyűjti, ott Dionysos szétszórja a napenergiát. Ahol Zarathustra a magnetikus mélységi erő és a statikára törekvés, (vonzás-törvény, női, passzív, hideg jelleg), ott Dionysos az elektromos felszíni erő, dinamizmusra törekvés (taszítás-törvény, férfias, aktív és forró jelleg). Tehát egymásnak a kiegészítői és ellentettjei.

2. Filozófiatörténeti megközelítés:

A hagyományos értelemben vett görög kultúra az apollóni (platóni, athéni) kultúra. Azonban a görög kultúra gyökerei ennél sokkal mélyebbek. A nyugati filozófiatörténetírás általában Thalésszal kezdi (mint az első preszókratikussal) a sort, de az az igazság, hogy Thalész nem is filozófus volt, hanem inkább kereskedő és matematikus. A görög filozófia legmélyebb alapja az orphikus vallás, aminek eredetéről és rituálé-rendszeréről többet hallgatnak szerintem el a nyilvánosság elől, mint amit valójában tényleg nem tudnak. Az erre irányuló kutatások ugyanis végleg megdöntenék a görög kultúra sematikus “görög derűre” való redukcióját (amit Nietzsche is propagált), és utat nyitnának Európa kulturális bölcsője keleti hatásainak feltárása felé.

Az ómarxista történet- és filozófiatörténetírás hagyománya nálunk az a beidegződés, hogy az ógörög filozófia a deszakralizációval, a demitologizálással, és az isteni erőkkel szemben, az emberi „észre” való hagyatkozással kezdődhetett csak el. Rögtön meglátjuk, hogy ez súlyos tévedés, hacsak beleolvasunk a már klasszikus kori szerzők műveibe, amely – nem csak hasonlatszinten – mitologikus elemeket és deizált tartalmakat jócskán is tartalmaz. Ténykérdés, hogy mindig volt, a görögök korában is egy olyan vonulat, amely az élet összes csodáját az embernek tulajdonítja; s hát Szókratésznek sem másért kellett kiinnia a méregpoharat, minthogy tudását nem az „észből”, hanem valamely isteni „daimóntól” származtatta. Az ugyanakkor máig elgondolni való kérdés, hogy Platón ideatana és a legfőbb „Jó” ideája vajon összeegyeztethető-e a római keresztény „másvilággal”, vagy a metafizika egy más értelméhez jutunk el, ha alaposabban megrágjuk a mondanivalót.

Mindenesetre, nekem sohasem fért a fejembe, miért kell Istent megtagadni, ahhoz, hogy a filozófiát és a bölcseletet szerethessük és művelhessük; miféle „ész” az, amely önmaga fölött nem ismer el semmilyen autoritást?

Erre azonban a mai világ képlete: az önhitt, beképzelt és Isten helyére csücsülő hatalmasságok véres realitást foganatosítottak…

Az ősi zoroastriánus szimbólum: A Faravahar

Zoroaster híveinek nem volt szabad temetkezni. A holttesteket az ég felé nyitott terű épületekben (a Csend Tornyaiban) helyezték el, hogy keselyűk falják fel azokat. Ez a szimbólum a léleknek az élet és halál utáni állapotát ábrázolja, és a hit legfőbb jelképe.