Zend Avesta: Vendidad - 1. Fargard. 3.

 

3. Ezért lett aztán tíz hónap a télből,
két hónap a nyárból[1], és azok
mind-mind fagyot hoztak a vizekre[2],
fagyot hoztak a földekre, és fagyot hoztak a fákra.([i])
A Tél hullott rájuk[3], minden nyavalya legrosszabbika.([ii])

,OpA ,atvras ,itNvh ,acEat ,anim&h ,awd ,anayaz ,OhMlm ,arqawa ,asad 3

,mEaDvraz ,ehamiz ,aDa ,miDiam ,ehamiz ,aDa ,lyarawru ,atvras ,Omvz ,atvras

.,m&nanGiOW ,mvtSEarf ,aDa ,itiatap-iriap ,Ticslyz 

3 dasa avathra månghô zayana dva hãmina taêca heñti sareta âpô sareta zemô sareta urvarayå adha zimahe maidhim adha zimahe zaredhaêm adha zyåscit pairi-pataiti adha fraêshtem vôikhnanãm. 

---

[1] LETT AZTÁN TÍZ HÓNAP A TÉLBŐL: A Vendidad Sada szerint: „Tudvalevő, hogy a természet normális menete szerint pedig hét hónap lenne a nyárból és öt a télből.” (Bund 25)

 

[2] FAGYOT HOZTAK A VIZEKRE: Némelyek úgy tartják: ’Még az a két hónapnyi nyár is hideg a vizeknek.’ (Mainyo-i-khard 44:20)

 

[3] A TÉL HULLOTT RÁJUK: A Vendidad Sada szerint: „Ott a Tél szíve-magva uralkodik.”

---

([i]) FAGYOT HOZTAK A VIZEKRE, FAGYOT HOZTAK A FÖLDEKRE ÉS FAGYOT HOZTAK A FÁKRA: Vajon miért lényeges az, hogy külön említi a szöveg a vizeket, a földeket és a fákat? Miért nem elegendő azt mondani, hogy minden megfagyott, elfagyott? Itt ismét szimbolikus értelmet (is) gyanítok. Később fogunk találkozni a helyes (törvényes) gondolat-beszéd-cselekvés hármas egységével. A hármasrendes felépítés egyébként is jelentős az Avesztában. Egyrészről tehát emiatt van rá szükség, másrészt a gondolatritmus (ez ősi szövegtagolási és –szerkesztési mód) erősítése végett, harmadrészt pedig a szimbolikus értelem miatt. Amikor az írás azt mondja, hogy megfagyott a víz, akkor voltaképpen azt mondja, (keresztényi szóhasználattal élve) hogy lehetetlenné vált az ige recitációja a szent közlés által, s Ahura is elhallgatott. Amikor azt mondja, hogy megfagyott a föld, akkor arról szól, hogy tönkrement a teremtés műve, mert az emberek számára nem tudott teremni, a kozmikus rend felborult. És amikor azt mondja, hogy megfagytak a fák, akkor a lelkes lényekre gondol, az emberekre és az állatokra, akik e törvényes ajándék letéteményesei - ők is megszűntek gyümölcsözőn teremni, sokasodni. (A fa mint jelkép ugyanis, mely összeköti az eget a földdel, a gyökerével a földbe kapaszkodva, az ágaival pedig az ég felé nyúlva, a lélek vagy a Világszellem legfőbb szimbóluma, lásd az Yggdrasil-t, a világfát a germán mitológiában.) A Daevák műve által tehát Ahura Mazda egész teremtése megromlott, ez előrevetíti a további ellenteremtések sorát, amellyel Angra Mainyu Ahura Mazda minden pozitív, teremtő lépésére destruktív, negatív lépésekkel reagál.

 

([ii]) A TÉL HULLOTT RÁJUK, MINDEN NYAVALYA LEGROSSZABBIKA: A hagyomány szerint miután Yimát (Jamshed), az ősi irániak negyedik és legnagyobb királyát Azi Dahâka testvéreivel együtt megtámadta és kettéfűreszelte, véget ért az aranykor és eluralkodott a gonosz a világban. Dahag jutott uralomra, akit megszállt egy démon (Xešm). Középperzsa korszakbeli iratok megjövendölik a világ végét, amikor is Dahag feltámad, hogy leigázza a világot, a hős Keresaspa (Aži Sruvara, a démon sárkány elpusztítója) azonban visszatér, hogy megölje őt. A világ vége a zoroastriánusok szerint örök télbe torkollik majd, amelyből csak az igaz emberek menekülnek meg.

Amellett, hogy mindez nagyon hasonlít a Jelenések könyvére, amelyben Jézus második eljöveteléről és az Antikrisztussal folytatott harcáról van szó (noha nyilván ez utóbbi keletkezett később), az északi (germán) mitológiával is meglepő hasonlóságot mutat (mármint az apokalipszis bekövetkezése megjövendölésében).

A Ragnarök (az istenek alkonya a germán mitológiában) ugyanezt jövendöli meg, azzal a jelentős különbséggel, hogy ott a világvégét csak egyetlen emberpár éli túl. A Ragnarök (vagy Ragnarøkkr, Ragnarøk, Ragnarok) („az istenek végzete”) a világ végén vívott csata, amelyet az Odin vezette istenek és a Lokit is soraiban tudó óriások vívnak majd meg. Ebben az összecsapásban nem csak a benne résztvevő istenek, óriások és teremtmények többsége hal meg, hanem a világon majdnem minden elpusztul. A harcra épülő viking társadalomban a legnagyobb dicsőség, amit az ember elérhet, ha harcban esik el. Aki ágyban hal meg, a Helben folytatja életét, aki azonban harcban, becsülettel, az a Valhallában kap helyet. Amikor a harc elkezdődik majd a skandináv-germán mitológia szerint, Heimdall, az őrszem megfújja a kürtjét, jelezve a csata kezdetét, az óriások támadását. A csillagok lehullnak, a Nap elsötétül, az Yggdrasil (a Világfa) beleremeg, a víz elárasztja a Földet. Fenrir letépi láncait, és megöli Odint. Thor a Midgard kígyót veri agyon, de annak nyála ráfröccsen és megmérgezi. Loki az óriások oldalán száll be a harcba, és megölik egymást Heimdallal. Tyr és Hel kutyája hasonló sorsra jutnak. Meghal minden isten, és az emberek világát is elpusztítják a tűzvészek és a szökőárak. A káoszból azonban nemsokára új világ sarjad, visszatér Baldr, az ártatlan Hödr, Odin fiai, Vali és Vidar, Thor fiai, Magni és Modi, akik korábban nem vettek részt az intrikákban és más bűnökben. És a földet újra benépesítik az utolsó emberpár, Líf és Líftraszir utódai.

Zoroaszter vallása hasonlóképpen nem tud lemondani a nemes ember jutalmáról, ami végül is motiválttá is teszi őt abban, hogy ne kövessen el gonoszságot. Ugyanúgy, mint a kereszténységben és a germán mitológiában, feltámadás és örök tavasz vár az ártatlanokra és igaz hívőkre. Talán jelentős különbségként számolhatunk azzal, hogy senki sem kerül végső kárhozatra. (A Pokol és a Menny szerepéről az Avesztában később írok.)

A Tél, ami normális felfogásban a Természet nyugvó állapota, nagyon negatív felhangot kap az Avesztában. Ezt később meg fogjuk érteni Zarathushtra beszédeiből, aminek visszatérő refrénje a termékenység hangsúlyozása, a földek termésének, az állatok szaporulatainak és az ember teremtőerejének megáldása, kívánalma. Ahogyan J. Jamshedji Modi professzor is írja: „A földművelés és az emberek táplálékkal való jó ellátottsága is azért javasolt, mert ez az embereket egészségessé teszi, lehetővé téve egyúttal azt, hogy egészséges utódokat nemzzenek.” A földműves és állattartó nép számára pedig a tél a lehető legrosszabb időszak, amikor semmi sem terem; a hosszú tél pedig hosszú idő távlatában elveszi a lehetőségét a gyarapodásnak.

A hónapok neveit egyébként kezdetben az irániak a rájuk jellemző jelzővel illették, és e néven is nevezték őket, így létezett ’ragyogó’, ’édes’, ’felhős’, ’erőszakos’ és ’aszketikus’ hónap. Később ezen jelzőket felváltották a hónapok nevei, sorrendben: Fravarţīn, Arţavahiŝt, Horvadaţ, Tīr, Amerōdaţ,, Śaţvairo, Mitrō, Āvan, Ādarō, Dīn, Vohūman, Spendarmaţ. Egy forrás szerint (S. H. Taquizadeh) a kalendáriumi tél újév előtt 35 nappal (vagy öt héttel) kezdődött, és harmincöt nappal (vagy öt héttel) a tavaszi napforduló után ért véget.