Jón és gonoszon innen

Fiatal Nóra: Jón és gonoszon innen

Ha a pokolra kellett érted menni,
Az csak azért van, mert sok az ocsú.
Nem szabad a jón s gonoszon túllenni,
Szivárványhomlokú!

Ha kék szemembe nézel, jég!
Felette ropogós januári felleg a hajam.
Kellene neki egy kis melegség,
A te kezed melege, hogy megadjam magam.

Tudtad? Az igen és a nem között csak egy kapcsoló.
Csak fel kell kapcsolni a villanyt.
S a nő és a férfi az egyként ily varázsló,
Mikor egyszerre egymásra pillant.

Az igen és a nem, a fehér és a fekete – barátok!
És kezet fog bátor, gyáva, buta és okos!
De valamiért haragudnék rátok:
Ha a jót és a gonoszt házasítjátok!

Oly ő, ki megtéveszt, más gúnyáját ölti fel,
Arcát sose vállalja, a háttérben búvik el,
Uszít, provokál, manipulál,
Ártatlan áldozata voltál…

Valahogyan van Isten,
S közeledik hozzá az ember.
Az húzza oda, a Minden.
Magaslata kupola, mélysége tenger.

Az húzza magához, a Jó.
Szeretetével mozgatja a vad lelket.
S aki már elveszett: a csatangoló -
A relativitás börtönében leled.

Semmi sem pokoli, csak ha közékeveredsz.
Mikor, mint mondották, a szent, kurvával hál.
S akkor romlása lesz az arcnak, testnek.
Nem átok, nem betegség. Csak bekoszolódtál.

S az utolsó pokol után, bízvást, tárul a kapu.
Ottan mind, kik szerettek mindig.
S a többiek, számodra, mint az ocsú.
Feledés martaléka lesz mind.

2024-09-13