Philosophia magistra vitae

Lehet az ősz még ittfelejt,
De a novemberi táj
Már új embert hirdet,
Aki a ködből gyémántot teremt,
S újra enmagamból a forrás.

Nem vádollak, néha rájövök,
Senkise hibás, csak a kultúra ruhája
Ami a majmon sallang csupán
Tett engem pusztaságoddá -
Hova a szívet csak odafestették.

Hányszor jártam már itt,
Hogy újra meg újra visszacsalogat
A kényszerű magamteremtés!
Nem, nem nézem, mennyi veszteség,
Zsákutcák – vannak az életben…

Nézz csak végig a történelmen!
Őszintén csodálkozom,
Hogy az istentévedése embernek
Mekkora Isten-tévedései voltak!
Tán minden vágyunk hamisítvány.

Mibennünk valami más,
Az újban megfürdetett régiség bolyong.
S hogy az eszme uralja történetét,
Philosophia magistra vitae,
Akkor is, ha szellemét fölfalja a jövő.

(2022. in: Fiatal Nóra: Völgyi beszéd)