AUSCHWITZ

Dédanyám emlékére szeretettel

Vonatok vittek minket, marhavagonok. Marhák is voltunk, és ezt nem a nácik mondták, hanem egyes nagyszájú fajtársaink: „Na hát, aki olyan hülye volt, hogy kirakta magára a sárga csillagot, az meg is érdemelte.” Ja! Mintha lehetett volna azt letagadni! Csak a pénzzel lehetett überelni! Vidéken tudták rólunk. Mert már a katolikus egyházzal is összerúgtuk a port és jehováztunk. Gyerekkorunk óta fattyúnak csúfoltak, a saját testvéreink. Lehetett is azt eltitkolni! A kis szatócs, akinek a boltja vidéken mindenkit kiszolgált. Mégis bezúzták akkor az ablakát, és őt magát és családját bezsuppolták. Aki felszökött Pestre, a gettóba, megúszta. Na és tudjátok, hogy végső soron kin múlott, hogy megúszta? Lefogadom, hogy nem! Akit ezerrel köpködtetek, míg az akasztófán fuldoklott! Énszerintem nem a zsidókkal van a baj. Nem is az ún. „nácikkal”, hanem tiveletek, ti ostoba, buta, agresszív, indulatos csőcselék! Meg azzal, akinek már akkor is dagadt a zsebe a zsétől, ma meg védeni kell „szegényt” meg a multimilliárdos háttérhatalmi társaságát a rohadék kis provinciális magyaroktól, mert a gyűlöletes ellenség ellensége, az nem lehet más, mint csakis a barátunk! Persze, a csőcselék védi, állati nagy tisztánlátással, a multimilliárdost.

Ó, nem az a baj, hogy egy álfilantróp. Nem is csak az, hogy egy pénzügyi cápa, aki hazavágott pénzügyileg minden nyugati országot és sok keletit is, úgyhogy már mindenhonnan kitiltották. Ettől lesz a magyar csőcseléknek még népszerűbb. Ez a felettébb jó ember, aki jött Mátraverebélyről és látott egypár karónvarjút, sőt, fel is szúrta a varjakat a karóra, és győzött, mint általában az amorális embert az Isten se mentheti meg mások leigázásától; mondom jött, és felajánlotta nekünk, hogy aranyért kimenekít minket, kis szakadt icig társait, kiknek a micsodája szinte kilógott a szakadt gatyából, de mit tesz isten, másnap már csengettek és jöttek is elvinni minket. Dupla haszon: se arany nincs, és láger is van. A jóember, a világ legnagyobb altruistája meg aszondja utólag, hogy ő csak segíteni akart, és ha nem ő viszi el az aranyat, elvitte volna más! Azóta is, az arany, mind másnál van…

No semmi baj, mert Nobel-díjasunk minderről már megírta a tutit. Nem is tudom, minek produkálom magam itt. Talán mert úgy érzem, van egy kis bibi a beállításban: a nyomorult, végletesen alultáplált, szegény zsidó fiú, aki kiszabadul Auschwitzból és vérbenforgó szemekkel esküszik bosszút mindenkire, s hogy ezért: nincs bocsánat! A nyomorult, végletesen alultáplált, szegény zsidó fiúk, soha nem jöttek vissza Auschwitzból, hanem a kéményen át távoztak a Mindenhatóhoz, viszont visszajött egypár korábban multikapitalista tőkéskarvaly fehérbáró, (ha egyáltalán ott járt) aki, miután felvésette magát a falra Jeruzsálemben, iszonyatnagy vörös báró lett. De csak addig, míg meg nem halt Sztálin, mert utána őneki volt a legnagyobb habzó szája a szemét diktátor dolgairól. Úgy tűnik, nem is igazán a fehérbáróval vagy a vörösbáróval van a probléma, hanem a színjátszós opportunistákkal…

Nos, a történelem nemtudása nem mentesít attól, hogy úgy halj meg mint egy szellemi porbafingó, aki a politikát és a politikai eseményeket szerencsejátéknak nézi, és, mint a rulettben, hol a pirosra tesz, hol a fehérre, és összevissza rohangál, mint egy leitatott és bekábítózott, mérgezett egér, aki csak a fától nem látja az erdőt: a diótól és a mogyorótól, az egércsapdát.

És volt, aki úgy "úszta meg", mint mi, hogy a gyűjtőtáborból kórházba kellett vinni, életmentő műtétre, mert agyonerőszakolták a pribékek. Soha nem voltunk mi senkik se, mert az, hogy fajtailag mik vagyunk, az nem jelentett nekünk soha előnyt. Próbáltuk sok aljasság ellenére megőrizni a nyugalmunkat. Próbáltunk állandóan meggyógyulni, állandó zaklatásokból. Próbáltuk magunkat adni őszintén: az örömünket és a haragunkat, és nem hazudni erről, és nem képmutatóskodni. Próbáltunk „túllépni e mai kocsmán, az értelemig, és tovább”…

Zsidók vagyunk, akiknek ebből semmi haszna, akik csak akkor tűzik ezt a mellükre, amikor vállalni kell önmagukat, és amikor ez veszéllyel jár. Auschwitz pedig nemcsak egy történelmi tény. Auschwitz – egy szimbólum, minden korban élő dolog egyesek számára. Aki tagadja, az ugyanolyan a szemünkben, mint aki hivalkodik vele: egy történelemhamisító, akinek túl jól megy a sora ahhoz, hogy egyáltalában véve csak belegondoljon megnyomorított kisemberek tragédiáiba…