Fából vaskerék 1.

Nem, kedves Olvasóim, - elhatároztam, hogy bármennyire is piszkálja a csőrömet az igazság - miket is beszélek, méghogy az igazság! - az ÉN pusztán individuális látásmódom a buddhista igazságokkal szemben - nem leszek elítélő. Vágyva vágyom arra, hogy egy penge élességével, hidegen és józanul szabdaljak szét minden, az állítólagos megvilágosodáshoz vezető ösvény igazságainak ködfátylát. Vágyva vágyom, hogy ne zaklasson fel az a szintén individuális körülményekből származtatható ostobaság, amelynek egyáltalában vett létezését ez a tan, fölfedezve a legnemesebb igazságokat, helyből letagadja. Vágyva vágyom, Önök nem? - hogy ezúttal ne én legyek az, aki sarat dobál, hanem az ezekre az eszmékre való rávilágításom során az eszmék maguk fagyjanak sárba az azokat vallók márványarcain s ékkövekkel kirakott aranyszobor ábrázatán! Vágyva vágyom - s ez már önmagában véve elegendő bűn ahhoz, hogy beazonosítson engem, mint egy anti-buddhista lélekszakadtan életszomjas várakozót, aki nem, ismételten mondom, nem az igazság! - pusztán önnön individuumából származó meglátásai nyomán túlszenvedélyes, olyannyira, hogy mint költőnk mondta, a vágya a " sírban sem fog lelohadni."

Miből is indulunk tehát ki, ennélfogva? Mi is adott a számunkra, mint nem-mai-napi de örök időkre szóló szentencia?

1. Vannak örökérvényű igazságok, és vannak pusztán individuális nézetek.

Azt a nemjóját. Alighanem ma jöhettem le a falvédőről, mert én világéletemben úgy tudtam, hogy az örökérvényű igazságok minden egyén tudatában individuálisan csapódnak le, s míg úgy áll a helyzet, hogy az ember szemléli az igazságot, s nem az igazság az embert, addig az is igaz, hogy az örökérvényűség bizony az individuális kontingencia által szűrt. Miről is volna szó? Buddha szerint minden létezik, csak maga az én, és maga az én igazságai nem. Úgy is mondhatnánk, hasonlattal élve, hogy a pacinak olyannyira ráhúzódott a szemére a szemellenző, hogy ha mi kívülről ránézünk, azt hihetnénk, hogy a szemellenző a szeme, (ha egyébként nem ismernénk a ló felépítését) ő pedig nyilván azt hiszi, hogy az az állapot, hogy semmit se lát, a normális állapot. Vagyis még jóságos is voltam ezzel a hasonlattal, hiszen a nevezett pacit úgy állítom be, mint aki tételezetten rendelkezik egyfajta szemmel és ennélfogva látással. Buddhával azonban rosszabb a helyzet. Letagadja a saját szemeit is, mint ént, mint ami mind nem-én, mintha ennek a pacinak a szemellenzőjét ezzel a felirattal látták volna el:

Látjátok? Ezen a két sötétítőfüggönyön keresztül látható csak a világosság!

Na de, csak tárgyilagosan.

-1-

2. Nem léteznek örökérvényű dolgok, sem lélek, sem szellem, sem én, mint ami test, mert minden alakul és változik; nem létezik egyetlen állandó szubsztancia sem, csak változékony tulajdonságok és állapotok, amiket ő létfaktornak nevez.

Induljunk el a legelején. Ha valami mozog, vagyis a helyét változtatja; ha valami romlik vagy javul, azaz változtatja a minőségét; ha valami csökken vagy nő, azazhogy változtatja a mennyiségét; és ha valami egyiket sem változtatja konkrétan, pusztán egészében véve átalakul valami más lényegiséggé, mint ami volt, azaz szubsztanciálisan, esszenciálisan változik, - akkor ezek, a pusztán egzisztenciához és az esszenciához tartozó változások, kétségbe vonják-e vajon a változás alanyát, amire a változás vonatkozik, illetve elhanyagolhatóvá teszik-e a változás tárgyát, amivé a változás alanya végállapotban válik; s vajon kizárólag csak a változás módjai és határozói a törvényszerűek? Vagyishogy: a létezők mibenléte, az ok, az okozat, a következmény és következtetés, a lényeg és létezés, mind- mind irrelevánsak abból a szempontból, hogy a lét milyen? Buddha pedig, kérem, ne tessék csodálkozni, ezt állítja. A létfaktorokkal (dharma), amelyek nem mások, mint a test (azazhogy az ember fizikai valósága), az érzékletek (azazhogy a test meghatározott működésével kapcsolatos biológiai agyi folyamatok), a megkülönböztetések (azaz az agyi tevékenység magasabbrendű formájában jellemző kategória-teremtés szellemi folyamata által két vagy több létező individuális elhatárolása), az ösztönerők (vagyishogy azok, az individuum sajátos lélekrészéhez vagy tudományosabban fogalmazva az agy bizonyos, neurológiailag eleddig kevéssé feltérképezett részeihez tartozó tartományban megjelenő képzetek, akarat, vágyak és indíttatás, amelyek az egyén számára nem-tudatos, sötét zónaként jelentkeznek), és a tudati cselekedetek (amelyek az előbbieket uralva, kormányozva, lefojtva vagy szabadjára engedve az ember racionális belátásának megfelelően az ember tevékenységeit irányítják) - tehát ezekkel a saját definíciókkal ellátott létfaktorokkal Buddha azt akarja állítani, hogy ha ezekből áll össze a világon létező összes dolog, akkor ez alátámasztja azt, hogy:

- minden létező esetleges, mulandó, szubsztanciálisan nem-létezik
- a létezés ezen módozatait pedig egy későbbiekben tárgyalt ok-okozati láncolat, kerék vagy körforgás határozza meg.

A probléma csak ennyi: az, hogy minek nevezzük, nem lényeges, mert a létfaktorok mindegyike - akár a létezés módozatának tekintjük, akár szubsztanciálisan érvényes létezőnek - valójában a létezés okára mutat rá. Ugyanis, a négy utolsó létfaktort az ötből el is lehetne hanyagolni, elég volna, ha Buddha azt mondaná, hogy a legfőbb és egyetlen létfaktor az anyagi test, és annak funkciói. Ugyanis megfigyelhetjük ebből a sorból, amit az imént elmondtam, hogy minden további dharma az első dharmára épül rá, annak részét képezi, vagy funkcionálisan hozzá tartozik.

Ez az első észrevétel. S mi következik mindebből?

Buddha állítása szerint, ha ebből indulunk ki, az egész anyagi világ létezését, úgy ahogy van, zárójelbe lehet rakni, mivel a dharmák határozzák meg a világtörténést, s mint megbeszéltük, a legfőbb dharma, az anyagi test, ami ezt meghatározza. Arról az ellentmondásról már nem is beszélek, hogy állítása szerint a létfaktorok változékony tulajdonságok, az emberi test pedig egy fix, megfogható dolog. Vagyishogy a test állandó változásban van, mégis az ember fixen be tudja a teste állapotából azonosítani a saját mivoltát vagy mibenlétét. Aki nem tudja, annak valami problémája van az önazonosítási képességével.

Továbbá, ha - Buddha állítása szerint - a test pusztán faktor vagy a létezés módusza volna, akkor hogyan lehetséges, hogy fenntartja a világtörténéseket egy olyan dolog, ami önálló szubsztanciális létezéssel nem bír? Ezek szerint a világ egésze sem bír önálló, lényegi, szubsztanciális létezéssel? Most gonosz leszek, de ha nincs a világnak lényege, vagy önálló egzisztenciája, s ennélfogva a világ nem létezik, mi az, amitől meg kell szabadulni? Miért keresnénk a nem-lét állapotát, ha eleve a nem-lét állapotában vagyunk, hiszen ha jól értem, - javítsanak ki, ha tévednék - a világon minden múlékony Buddha szerint, tehát önnön valójában semmi nem áll meg, semmi sem létezik.

Ez csak a legalapvetőbb ellentmondás volt. De haladjunk tovább.

(folytatom...)