Fából vaskerék 2.

 

-2-

Szintén nem térek ki most hosszasan rá, csak megemlítem azt az ellentmondást, hogy 1. a buddhizmus szerint örökérvényű igazságok márpedig léteznek, és akármelyik eredetileg ilyen vallású, vagy ezt a vallást idővel magáévá tevő hívővel beszélgettem erről, ezt mind helybenhagyták, megerősítették; 2. hogy az örök igazságok létalapja, a világ esszenciális örökkévalósága viszont nem létezik, s maguk a létezők sem rendelkeznek még a csírájával sem az öröknek.

Hogyan lehet mindezt szintetikusan megemészteni, milyen szempontból egyeztető össze ez a két, egymással paradox álláspont?

1. vagy azt tételezzük nevezetesen, hogy a világ teljes egésze nem tartozik az örök igazságot akárcsak a legparányibb mértékben magába foglaló örök eszmék világához; s így érthető ez az ellentmondás, mert ezek szerint a világ egészét el kell hagyni, vagy le kell mondani róla, ahhoz, hogy az igazságot belássuk. Itt csak a következő kérdés merül fel: a buddhizmus annyira realista a szellemi folyamatok anyagi eredetű tételezésénél, azazhogy szinte ateista-materialista módon ad választ az anyagból felmerülő szellemi világ létezésére, hogy ilyeténformán nem tudhatni, hogy miféle másik világ lehet az eredője a megvilágosodás folyamatának, hogyan is lehetséges, hogy 1. minden az anyagból ered; 2. az anyag ugyanakkor változó, képlékeny, nem-örök; 3. az ebből származó szellemi folyamatok ugyanakkor örök érvénnyel bírnak. Nincs itt meg még az a  lehetőség sem, ami a platóni ideavilág kapcsán megengedi az anyagi (tapasztalati) világ létezőinek részesülését az ideákból. Be kell látnunk, hogy a buddhizmus a maga materializmusával az alól húzza ki a talajt, ahova tételezetten elérkezni igyekszik; tehát vagy az egyiket, vagy a másikat fel kellene adnia ahhoz, hogy önmagával koherens legyen, azaz: 1. vagy szkeptikus álláspontot képviselni a világ dolgaiban, és a tapasztalati létezőket anyagi módon tételezni, míg a szellem világát szellemi módon, s így megengedhető az örökérvényűség; 2. a szellemi megvilágosodás megváltó hatásáról kellene lemondani, minthogy a szellem is anyag, vagy legalábbis anyagból ered, s ilyenformán minden bezárt a buddhizmus által leértékelt testi mivoltba. De a kettő együtt nem megy: ugyanis, hogy a létezők világát anyagi módon alulminősíteni, s ugyanakkor azt mondani, hogy a szellemiség - vagy nevezzük belátásnak - magasabbrendűsége ebből vezethető le, s ugyanakkor semmi köze hozzá...

2. A második tételezésem (is) egy kicsit gonoszkodó. Nem léteznek örökérvényű igazságok, vagyishogy nem léteztek örökérvényű igazságok, míg meg nem jelent Sziddharta Gautama, aki feltalálta őket. Éppen úgy, mint Jézus ortodox értelmezésénél, olyan olvasmányokban, mint például a Buddha élete tudomásunkra hozzák azt, hogy Buddha a legfőbb istentől származik, születésekor rögtön talpraállt és járni kezdett, és hogy nem volt soha tette, amelyre a minimális erkölcstelenség gyanújának árnya vetülhet. Jó, hogy azt nem írják, hogy félhónapos korában félkézzel ette a zsíroskenyeret, és az első szó, amit kimondott, a Nirvána volt. S mindezek mellett ráadásul még materialisták is... Nyilvánvaló, hogy Buddha embernek született, ugyanolyan gyarló embernek, mint akármelyikünk. Ahhoz pedig, hogy megvilágosodjék, jó csomó hibája kellett legyen, mert a tökéletességre való képesség a tökéletességre való törekvésben manifesztálódik, nem valamiféle eredendő bűntelenségben.

-3-

A következő problémámat a karmikus cselekedetek érvényessége és annak a testi-lelki szubsztanciától való elválasztásában, tehát a személyiségtől független cselekedetek ok-okozati folyamattal való kiváltásában fogalmazom meg.

Ugyanis, Buddha vallja az újraszületés tanát, a karmikus cselekedetek érvényességével összhangban, mégis az előbbi, már paradoxként bebizonyított tételezéshez, miszerint semmilyen örök szubsztancia nem létezik, következetesen társítja a gondolatot: márpedig az újraszületésben nem ismétlődhet meg ugyanazon, de még hasonló szubsztancia sem, és a karmikus cselekedetek egyfajta univerzális ok-okozati láncolatát adja magyarázatképpen, mint ami az individuumtól, annak lényegi és egzisztenciális eseti körülményeitől teljesen független.

Nos. Ez pontosan azt jelenti, mintha egy kutyaharapást úgy értelmezénk, mintha a kutyától független volna a harapás képessége, és azt, hogy engem egy kutya például megharapott, nem annak tudnánk be, hogy a kutya vad, vagy megvadult, vagy esetleg én voltam az, aki a kutyát felheccelte, hogy megharapjon, hanem azt mondanánk - teljesen illogikusan és a történet lényegi ok-okozati viszonyait helytelen következtetésekkel kibontva - hogy például a kutya engem azért harapott meg, mert nekem ez járt a karmám szerint. A kérdés komplex, és nagyobb jártasságot igényel s a téma szűke miatt nem is tudom tárgyalni minden aspektusát. De engendjenek meg néhány megjegyzést, amelyet, mint kritikát fogalmazok meg:

1. Az, hogyha az ember tesz valamit, vagy történik vele valami, valamilyen esemény részese vagy érinti őt valamilyen pozitív vagy negatív cselekmény hatása, akkor két dolgot feltételezhetünk.

a. az illetőnek tevékeny köze volt a történethez, annak megtörténtét előidézte vagy elősegítette
b. az illető passzív módon elszenvedte egy esemény rajta való megtörténését.

Ennek megfelelően, ha az a. pont érvényesül, nyilvánvalóan látjuk azt, hogy esemény és személyiség ill. a személyiségből származó tulajdonságok nem választhatók el egymástól. Ha én voltam az, példának okáért, aki felheccelte a kutyát, s az megvadulván megharapott engem, akkor köszönhetem saját magamnak a saját "karmámat".

Ha pedig a b. pont érvényesül, például, hogy a kutyás példánál maradjunk, a kutya eleve vad volt vagy veszett; én ezt nem tudván, megsimogattam, és megharapott. Ez esetben a kutya személyiségének tulajdonsága vagy állapota okozta az én karmámban a negatív eseményt, azazhogy nekem el kellett szenvednem egy negatívumot, saját hibámon kívül eredő okból.

S minden a világon így történik. Az ember vagy aktív vagy passzív részese annak, ami történik vele, s a történet okát vagy le tudja vezetni a saját tulajdonságaiból, s ilyenformán meg tudja magyarázni, vagy az ok rajta kívül létezik vagy létezett, és mivel a láncolat elemeit teljességgel nem ismeri, nem tud tökéletes választ adni arra, hogy miért is történt vele bizonyos dolog. Egy biztos, az okok nem lógnak a levegőben, hanem a személyiségbe ágyazottak, és a cselekedeteket az okok okozzák, nem pedig bizonyos esettől vagy individuumtól független univerzálisan levezethető láncolat, amellyel Buddha magyarázza a karmikus cselekedeteket.

2. Tegyük fel, hogy az újraszületés következtében nem ugyanazon szubsztancia jön létre, a karma mégis ugyanaz. A kérdés akkor az, a karma független az individuum szubsztanciájától? Ez irtó nagy zavart okozhat. Eszerint ugyanis az én régi karmám lehet más mostani karmája is, és esetleg az én karmámból származó negatív cselekedeteket okozatként másnak kell elszenvednie, és viszont. Ez az egyik. A másik fontos dolog, hogy ha a karma független a szubsztanciától, nem létezik egyéni, csak egy bizonyos univerzumba ágyazott olyan "sorsa" az egyénnek, amely sors egyedül az univerzum szempontjából lényeges, az egyén személyes vonatkozásai pedig teljességgel elhanyagolhatóak. Ismét az a kérdés merül fel, hogy ha ez eleve így van, pedig még nem tettünk ellene vagy érte semmit sem, akkor miért és hogyan kell elszakadni a karmától és a karmikus cselekedek egyénileg - itt ez a paradoxon - mégiscsak lehúzó, hátráltató, negatív körforgásától?

Vagyis, egyszerűbben fogalmazva, a paradoxon a következő: egyéni sors nem létezik, a karma az univerzális ok-okozati láncolatba írt, mégis meg kell tőle szabadulni, mivel az az egyént beírja a sors (karma) kerekének körforgásába. Ezért adtam én ennek a tanulmánynak ezt a címet: Fából vaskerék - mert nem kell túlzottan éleslátónak lenni ahhoz, hogy a buddhizmus majdnem minden tanából két-három következetetéssor után levonjunk egy paradoxont.

3. Megemlítem azt is itt röviden, hogy ha a személytől független a karma, akkor az is mindegy volna, hogy milyen tulajdonságokkal bírunk, hogyan viselkedünk, milyen emberek vagyunk. Ez a következtetés azonban annyira világos, hogy felesleges tovább magyarázni.