Mit keresett a leopárd a Kilimandzsáró tetején? - Filmkritika

 

A Kilimadzsáró havát néztem. X-edszer. Gyerekkorom óta ismerem, szeretem. Emlékszem, talán 9 éves voltam, amikor először láttam. Persze, egy gyermeknek túl komoly és érthetetlen ez a film. Korábbról képkockák ugrottak be: a vadászat, a sebesülés a mocsárban, Cynthia flörtje a táncossal, a szobrásznő szobra, a spanyol polgárháborús jelenet, az első találkozás a Cynthiára oly nagyon hasonlító második feleséggel. De akkor, gyerekkoromban ez csak egy történet volt, nulla mögöttes mondanivalóval. De már akkor gyanítottam: a Kilimadzsáró havába fagyott leopárd nem egy leopárdról szól, csak nyilván akkor még azt sem értettem, hogy ez a "leopárd" a Hemingway regényéből készült filmnek a vezérszimbóluma.

S a filmben feltett kérdésre azonban azóta se tudtam egyértelműen válaszolni. Mit keresett ott a leopárd a Kilimandzsáró havába fagyva? Az író és kalandor élete zátonyra futott. És erre egy sebesülés és hosszú lábadozás ébreszti rá. De mi tette tönkre az életét annyira, hogy úgy képzelje, itt a végállomás?

A kalandor életmód? Lehet. Sok értékre csak jóval azután döbbenünk rá, miután végleg elveszítettük. De sok ember leéli az életét így, van, aki kalandor a szerelemben, van, aki a drogokban, van, aki a művészetekben és van, aki a tudományban vagy a bölcseletben. És sose lesz tőle kiábrándult és beteg. Kalandorkodni annyi, mint szertelenkedni. Mindent csinálni és semmit se. Mindent nagyon megélni, szinte semmi elszámolható eredménnyel. A könyv legendás írója hírhedten élménydús életet élt, egy igazi életművész volt, ő az életben volt kalandor. Minden kalandor keres valamit, ami nem létezik. Önmagát kergeti. Vagy elfut maga elől, vagy kétségbeesetten akarja magát, de a kalandorokat mind az akarat vezérli. Nem tudnak hinni, mert a hit számukra megnyugvást jelentene, de ők nem akarnak megnyugodni, mert úgy vélik, hogy a nyugalom nem az élet igazsága, ami egyfolytában zajlik, mindig dinamikus és csak söpri magával az embert és az eseményeket. Akkor betegedik bele, amikor odaér a határhoz, és rádöbben, hogy itt a végállomás. Ezt nem akarja bevenni a lelke. Vagy megadja magát a végállomásnak, vagy beledöglik, mert a kalandorok rendkívül dramatikus személyiségek is. A végső határ életmódváltást követel tőlük. Ha ezt nem tudják megugrani, általában eljön a vég.

A film főszála az író szerelmi élete. A második felesége is tudta. Hogy ő csak egy pótléka a nagy szerelemnek. Egy helyettesítő, akiben az író Őt látta meg. De ez se menti meg az írót attól, hogy újra és újra feltépje a sebeket. Az ágyhoz kötöttsége erre egy kicsit rá is kényszeríti. Cynthia viselkedése azután változott gyökeresen meg, miután szándékosan elvetételtette magát közös gyerekükkel, akit – ő így ítélte meg – a férfi még nem tartott időszerűnek.

Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy a szerelembe csak belehalni lehet. Ha nem halsz bele, nem is volt az. Ez a lány, lelkes, szuperőszinte, szenvedélyes, érzékeny teremtés – és teljesen boldogok a fordulópontig, míg a lány hajlandó ugyan feláldozni minden vágyát érte, de életszemléletük különbségei, valamint az, hogy a férfi viszonylag könnyen túlteszi magát a gyerek elvesztésén, a nő meg nem tudja feldolgozni, abszolút átformálja az egész viselkedését. Pesszimista lesz, kacér, depressziós és hivalkodó. Kibillen önmagából, durván tagad, mert durván megsértették. És pont a főhős kalandor életszemlélete sértette meg. Elválnak útjaik. Amikor a háború kellős közepén újra rátalál, már késő. Örökre elveszíti, mert a lány meghal.

Eddig az „élvezeti” kalandorság. A többi már csak „kényszer”-kalandorság. Egy olyan „futás”, ami elfut a futás elől. Erre kellett a feldagadt lábával ágynak dőlt írónak rájönni. Miután elveszítette az élete legfőbb értékét, eltéved. Afrikába az újságcikk miatt megy, amiben írnak a leopárdról, aki eltévedt és a Kilimandzsáró havában lelte a halálát. Ő akkor már lelki halott, és azért tér vissza a Kilimandzsáró közelébe, ahol korábban boldog volt, hogy megfejtse a leopárd rejtélyét, az élete kisiklásának okát. A sebesülés és lába eltályosodása, noha látszólag véletlen, mégis egy isteni rendezés. A második felesége is egy végletekig önfeláldozó nő. Látszólag semmi baja nem kéne legyen. De mire rájön, hogy mindent a kalandor természete és felfogása rontott el, már nincs több idő. Halálossá válik a sérülés. Olyan, mintha a múlt utána nyúlna, azért, mert nem tudott valamit feldolgozni, amikor pedig már nem kell feldolgoznia, meg kéne halnia.

A film szerint, végül megmenekül. A „gyógykezelés” kettős. A felesége felvágja a gyulladt tályogot és amikor a genny távozik, a beteg megkönnyebbül. A végén megérkezik a helikopter is. Nem jut a leopárd sorsára. De a legfontosabb az a lelki gyógyítás, amit a Cynthiára oly nagyon emlékeztető felesége mond neki a krízis előtt: „Nem rontottad el az életedet. Csak éltél, úgy, ahogy tudtál.” Felmenti a bűnei alól…

Tán mindenkinek, aki vétlen eltévedt, csak erre volna szüksége. Nem kuruzslásra, nem oknyomozásra, nem belemagyarázgatásokra. Nem arra, hogy megoldják, megváltsák vagy elvezessék az életét. Csak egy szívre, aki odaadóan szereti, egy kézre, ami megteszi a szükséges segítséget, és egy szóra, ami minden addigi alól feloldozza: „Nem rontottad el.”

Tudjuk, a könyv írója, Ernest Hemingway, akiről áttételesen valójában a könyv és a film szól, nem kapta meg ezt az élettől. Elhatalmasodó mániás depressziója során vadászpuskájával főbe lőtte magát. A leopárdok sorsa ez. Valaminek másképp kéne lennie, sok mindennek meg kéne változnia a világunkban ahhoz, hogy ezt felül lehessen írni. Egy kicsit jobban megérteni és szeretni azokat az embereket, akik mániákusan többet és jobbat akarnak, a teljességre törekszenek és egész életükben kergetnek egy fantomot, aminek neve: tökéletesség, s mindeközben felmorzsolódnak, megégnek, megfagynak. Valójában semmi ilyenre nincs szükségük, de ők ezt nem látják be soha. Kell melléjük valaki, aki visszarángatja őket a földre, aki megnyugtatja örök sóvárgó lelküket, lehiggasztja a teljesítménymániájukat, és old azon a rettentő feszülésen, ami a lelkükben van; egy emberből levő ember, akinek a számára ők: Isten helyett isten...