Kávésarok: A vallási Antikrisztus és a filozófiai értelemben vett antikrisztus

Mottó: Bizonyos vallási dogmák szabályos leépítésre szorulnak, hogy a jézusi evangélium ma érvényesülhessen

Mielőtt elkezdjük a sárdobálást, ki az Antikrisztus, ki inkább az Antikrisztus, mint a másik, milyen az Antikrisztus, hány szarva van és hány feje és azokból mennyi tüzet okád, hogy rá van-e írva, hogy 666, vagy erre rá kell jönni, és ki kell találni és rá kell sütni a bélyeget, hogy ő bizony az, vagy: szemléltetni kell világvégeállapotunkat az antikrisztusi létélménnyel, miszerint az Antikrisztus mindenütt ott van, de seholse látható (Hamvas), - mindez annak a beteg tudatnak a filozofikus végeredménye, akit ebbe a beteg (schizofrén) tudatba szabályosan belehajszoltak, és akik belehajszolták, azok tök nyugodtan és röhögve eszik disznóhúst nagypénteken (is), és tesznek egy nagyot arra, hogy ez a hús Isten megfeszült teste volt (naná, hogy mivel ragadozók, nem esznek vegakaját), hiszen a péntek az nem szombat, különben is a disznóhús az nem Bárányhús, magyarán el szabad követni bármit, ami csak önmagunk előtt nem szégyenletes, ha farizeusok vagyunk, azazhogy nem ’írástudók’, hanem képmutatók.

Magyarán, ha tudnád, mennyit agyalsz feleslegesen farizeus kategóriákon, amit a farizeusok csak azért találtak ki, hogy neked fejfájást okozzanak vele, ők meg ne tartsák be; és ha tudnád minő érzületes szenvedélyekbe éled magad bele az ilyen érzelmileg moralizáló kategóriákon is, mint pl. az Antikrisztus, és hogy mennyi közvetlen barátodnak és ismerősödnek ártasz ezzel, miközben a hagyományos kategória továbblihegője köszöni szépen jól érzi magát a maga kis belterjes maffia-társasága szerető közösségében, akkor dehogyis antiznál meg acsarkodnál, inkább azon a kézenfekvő tényen gondolkodnál el, hogy az Antikrisztus ideája nem jöhetett volna létre, ha nincs a Krisztusnak az az ideája, ami minden józan ember számára idegesítő és visszataszító: hogy ugyanis Krisztus ártatlan volt, de csúnyán elbántak vele és ennek oka, hogy sok a bűnös ember, és a célja, hogy a bűn megszűnjön; ergo: az okból egy teleológiát gyártottak, figyelmen kívül hagyva azt a fontos tényt, hogy az okot Jézus már az életével megszüntette, vagy legalábbis példát nyújtott arra, hogy lehet megszüntetni, ami a halálát illeti, az pedig másoknak lett csupán ürügy a további bűnözésre.

Na. Akkor már talán már van is némi halvány lila gőzünk arról, hogy hol, milyen keretek között keressük a vallási értelemben vett tényleges Antikrisztust, de ez az amiről én most nem akarok tovább beszélni, mert ezt már rengetegszer elmondtam, a könyökömön jön ki, és a fülek továbbra is süketek, vagy úgy tesznek, mintha süketek volnának, és ez az ami nem vagyok: varázsló, hogy „látást hozzak a vakoknak” illetve a süketeknek hallást és nyulakat kapkodjak elő üres cilinderekből, valamint hogy piros tinta hiányában borrá változtassam a vizet, ebből is látszik, hogy nem vagyok Isten Fia, az Ember Lánya vagyok és szeretem az apukámat, aki per pillanat még egy Földi Atya és sosem akartam rá tökéletesség szempontjából hasonlítani, szerencsére, mivel szerintem bizonyos területeken sokkal jobb vagyok nála, és ő ezért nem haragszik, ergo: beérem azzal, hogy szeret, és én is szeretem. Vagyis. Minden esélyem megvan arra, hogy idővel megkapjam a filozófiai értelemben vett antikrisztusi címet, lévén hogy:

1.       Nemileg nő vagyok és nem férfi

2.       Ráadásul elég férfias nő vagyok és nem egy nőies (vagy mondjuk inkább így) férfiatlan férfi; ugyanakkor az utóbbiakra jellemző deviáns hajlamok távol álljanak tőlem, mindazonáltal, valami fedés van, mivel én egy mentális buzi vagyok; bennem laknak, és férfiasnő létemre, következetesen, a lelkem szerint szeretek, vagyis a férfiakat, emiatt a külszínen mentesülök mindennemű vád alól, és Platónhoz képest is szerencsésebb vagyok, mivel így lehetőségem nyílik mentális buziságomat teljesen legális heteroszexualitásban kiélni, noha meg kell vallani, ez nálam olyan ritka eset, mint a fehér holló, s erről is csak Platón és a kereszténység tehet. Vagyis, a férfiakat szeretem na, noha bárcám nincs és minden "tökét" a védelmembe veszek, kivéve Marxét.

3.       Az előbbihez csatlakozva: férfiatlan; vagyis, kevés gyakorlati érzékkel bíró, a fellegekben és a csillagokban járó, a valóságtól és a valóságos viszonylatoktól kimondottan irtózó, s azoknak átlátásában kimondottan tehetségtelen férfi; nem dehonesztálásként írom, hanem ténykérdésként. Ehhez képest, életem első felét én is így éltem le, tehát voltam már férfiatlan „férfi” is, ebben segítségemre volt csekély nőiességem, most viszont, életem delén, ezen változtatni szeretnék, tehát némileg szeretnék nemileg megfelelően funkcionálni, és azt hiszem ez a dolog a heteroszexualitást támogató Isten számára is tetsző dolog lesz, noha úgy alapból nem érdekel, hogy egy olyan „Isten”, aki azok után, hogy némely embert „félreteremtett”, utána felelősségre vonja őket, hogy miért tartanak ki a lélekvágyuk mellett, hagyjuk! – Őneki volt idő, a nevét se volt szabad megkövezés nélkül kimondani, de azt máig olyan jól tudjuk, hogy minden Isten és annak minden személye hímnemű (hogy mit csinálnak hármasban, nem tudhatni).

4.       Mindez arra volt jó, hogy önmagamon keresztül megértsem az evangélium lényegét, ami nem a bűn felszámolásáról szól, hanem a bűntudat felszámolásáról

5.       Nem gondolom, hogy mindenkinek papolhatok, de ez a kör nem nemzeti egységértelemben meghatározott kör

6.       Továbbá noha én is egyfajta Fia vagyok, és Talán nem kell még egy darabig hat kiló smink, hogy annak is látszódjak, de ettől az istenfiúsági történettől a hideg ráz, és főleg: nem szeretnék ott kismillió emberfia és emberlánya között egy lenni a sok közül, ahol ezek mind egyfajta személyi kultuszban imádják az egyIstent és annak egyszülött Fiát, talán komolyan vettem Luthert, hogy nekem személyes kapcsolatom lehet Istennel, érthetem úgy, ahogy szeretném, csak tovább is mentem ezen az ösvényen és azt gondolom, hogy Krisztus személyére (azaz a halott Jézusra) nekem az Istennel való kapcsolatban nincsen szükségem, csakis a tanítására és annak jó értésére. Vagyis, ha még egyszer megkérdezik, hogy befogadom-e a Krisztust, kitérek a hitemből és befogadom magamba az első férfit aki az utamba kerül! Mégis mit képzelnek ezek magukról! Krisztust meg kell élni, nem szopogatni! Persze akinek kimaradtak az életéből az ilyen ínyencségek, noha a 20. században is volt erre már ráadásul tömeges példa, az továbbra is azt képzeli, hogy marhaságokat beszélek.

7.       És magamról azt mondhatom, én Krisztust megéltem, nem is egyszer, nem is csak szimbolikusan, mint nem is csak kizárólagosan egy ember a történelem során, vagyis Jézust a halálában, de nem az életében; ergo, számomra, az antikrisztusi élet azt jelenti, azt fogja jelenteni: autentikus jézusi; ha a dogmatikai fogalmakból indulunk ki. Ezért én ezt a nevét nem szeretem: Krisztus. Számomra ez annyi: a jó emberbe nyugodtan bele lehet rúgni, ki lehet taposni a belét, fel lehet feszíteni, meg lehet enni vacsorára, nem fog érte szólni! Megbocsát! És maximum feltámad! Az ismétlések örök köre, amiben mindig az én pofámat verik szét, számomra már fárasztó; higgyen benne az, akit még nem pofoztak ki elégszer!

8.       De ugyanakkor nem azért vagyok, hogy Jézust megszüntessem, hanem hogy újra elzengjem a mítoszt amit ő is, de próbáljam kiharcolni, hogy nekem ezért ne járjon ilyen büntetés, ami neki is, meg azóta kismilliónak, úgyhogy Krisztusból sok volt, túl sok, eddig is, Jézusból nem volt azóta, csak kis számú példa (pl. Luther Márton).

9.       Nem akarom bebizonyítani, hogy Jézus zsidó volt, vagy szkíta, vagy néger vagy hottentotta, mert ez nem változtat semmin, azt szeretném mondani, hogy nem volt nacionalista, de nem olyan értelemben, hogy mai szellemben kozmopolita lett volna. Szűk körnek szóltak, valójában a dolgai, de ő erről nem akart tudomást venni. Nagyon megbízott a népben, hiába, feleslegesen és maga alatt vágta ezzel a fát; és, nagyon nem bízott az összes farizeusban, úgy cakkundpakk. Pedig, lehet, hogy ott inkább lett volna egy-két szövetségese. Akarom mondani, ha a tanítványai tanult és okos emberek lettek volna, nem egy baromság kezd el terjedni utána az egész világban.

Ha össze lehet ebből rakni egy épséges képet, akkor látványos, hogy a filozófiai antikrisztus az tulajdonképpen egy vallási értelemben vett Jézusnak felel meg, míg a vallási Krisztus a szememben nem egyéb, mint egy filozófiai antibölcs. És nem is kell az előbbit Emánuelnek nevezni, különben még valaki Macronra gondol!

Mindebből az következik, hogy Jézus élete és tanítása, ezeknek helyes értése és gyakorlata elégséges egy következetes keresztény élethez. A többi pusztán metafizikus hülyítés, hogy hogyan képzeljük el azt, amik a valóságban nem vagyunk, az egyháznak egy jó apropó, hogy a sírig zsaroljanak a nemlétező mennyországgal, míg az életünket is a pokolban töltöttük; az az igazi! – a dupla vagy semmi! – a hatalomnak pedig kiváló apológia, hogy a 3 B-vel tömjék be lázongásra hajlamos pofáját: bor, búza, békesség, és ha egyik sem, akkor még ott a negyedik B: birka vagy csak nem forogsz..

És az is látványos, hogy bár a dudorok már ott vannak a homlokán, mögötte szarvai, mik lészenek eljövendők, mégis ő a legcsodálatos Krisztushívő a világon; most mondja valaki, hogy a tézis nem egészíti ki az antitézisét, az ebből adódó szintézis pedig nem valami csudajó dolog lesz Magyarország és az egész világ számára, a megszüntetve való megőrzés értelmében, egészen profánul értve: megőrzik saját magukat és megszüntetnek minket… Ezért nem kell a Jelenések könyvét annyit olvasni, mondta szentatyám, - Mchülyülsz! – vagy sírvavigadsz rajta, mint a magyarság.