Dietro lo specchio - részlet "A hajnal is sírva született" c. történelmi fantáziaregényből

 

A

 tükör előtt állt.

Nézte a saját arcát.

A tipikus olasz donna angelica; de a száján angyalinak túlvörös pirosság. A húsos, kerekded ajkak mögött meghúzódó, onnan néha elővillanó húsevő tépő-szemfogakkal. A Borgia-féle sose volt „vegetáriánus”.

Mélykékes árnyalatú szem, macskazöldbe játszó csillogással; e zöld megadta egyként a felszínességét, egyként a méltóságát a tekintetének, mint a mélyburgundi brokát, ami most egyik válláról lecsúszott, kezével esését tovább követte, fölszántott a kerek, kis mellek enyhe domborulatán, míg hajfonatba tekert haját a hajhálóból egy heves, hirtelen fejmozdulattal kirázta, ujjaival a ruha mély dekoltázsába csimpaszkodott, és fél melléről szántszándékkal szinte letépte a brokátot; - úgy állt ott most, mint a félcsupasz-mellű Persephoné, ki egyik lábával a mélyalvilági sírból már visszatért teljes tavaszi pompával a harmatos földre, mint La Primavera, az örök fiatalság, minden férfi megtestesült örök vágya, lett légyen öreg vagy fiatal, tudós vagy tudatlan, szent vagy gyilkos -, s ekkoriban még szőke, később a napon és dió és szalma levében kiszívatott angyalhaja csigái fönnakadtak felkeményedett, ágaskodó mellbimbóin, és már csak egy pillanat, hogy ismét magát szeretgesse, amikor a szemei találkoztak a tükör arany, míves keretének feliratával: Guarda dietro lo specchio…

Ugyan miért? Elégedett volt a látvánnyal. Felkacagott. Mikori a tükör, a múlt századból való, vagy az azt megelőzőből?... Elhúzta a száját. Azok az ósdi vén bolondok azzal az ájtatos mennybenéző pofájukkal és a nagyrakás kódexeikkel – mit tudhatnak?... Evviva la natura! La natura sopravvive!

-          Lucrezia! Kész vagy? – hangzott most kintről.

-          Igeeen, anya – elnyújtott hangon felelt. Gyorsan visszarángatta a mellére a ruhát.

Kisvártatva Vannozza megjelent az öltözőszobában.

-          Nem sokáig vagyunk már itt. Költözünk! Vagyishogy te költözöl…

Lucrezia felvonta a szemöldökét. Mi lehet ez? Valami vicc?

-          Apád döntött. Jövő hónapban megtartjátok az esküvőt.

Lucretia dobbantott egyet a lábával.

-          Nem megyek Velencébe! Jól érzem itt magam. És az egy hülye majom. Arrogáns, nagyképű fütyi. Egy magát imádtató hímpáva. Nekem hiába adogat aranyat meg gyöngysort. Ráadásul spanyol származék. Micsoda hülye ötlet, egy katalánnak spanyolhoz menni feleségül! Egy Borja magasan felette áll egy ilyen kis piszok spanyolnak. És még csak tizenhárom éves vagyok. Mások tizenhat éves korukig nem mennek férjhez. Giulia Fornese se ment, csak tizenhat évesen. Ez kész liliomtiprás.

Vannozza szóhoz se jutott. A lányának jól fel van vágva a nyelve.

-          Lucrezia, micsoda viselkedés ez – hápogott. - Ne feleselj. És nem.. nem az eddigi jegyesedhez… Nem Don Gasparóhoz mész hozzá. Változott a tavalyi terv. Pesaróba mész férjhez. És apád – Őszentsége - akarata ellen nincs apelláta. Ő – most egy színpadias gesztussal a magasba emelte húsos karjait és körbeszántott vele a levegőben, mintha a világegyetem teljességét akarná hasonlítani Őszentsége méltóságos személyéhez – il Papa. Amit mond, az úgy van…

-          De hát - kihez?

-          Meglátod. Nemesúr. Ne tiltakozz. Azt hiszed, nekem volt választásom? – sóhajtott. – Jó helyzetben vagy. Nem csak egy kitartott szerető, feleség leszel!... Egy hatalmas, rangos család sarjának a felesége. A Sforzák határoznak meg sok mindent Itáliában… És szükségünk van a szövetségükre. Ez politika. Mi nők – nem értünk ehhez. Alkalmazkodnunk kell a férfiak döntéseihez.

-          Most pedig készülj étkezéshez. Hogy áll rajtad az a ruha? Az alsószoknyádnak kilóg alul a csipkéje. És öltözködj át. Vedd inkább fel az olívaszín brokát ruhádat, azt, aminek nincs ekkora kivágása és kicsit puffosabb az ujja. Mellsálat is vegyél. Hűvös szél fúj. Tedd fel a függőket. A hajadat tegyed hálóba és tetesd föl rá a gyöngysort a szolgával. Miért kell mindig rendbe szedni téged, kis vadóc?

Lucretia elmosolyosodott. Szerette az anyját, még akkor is, ha Vannozza néha úgy beszélt vele, mint egy goromba pokróc. Az egyetlen nőnemű lény, akiben megbízhatott. Nem nagyon voltak barátnői, kivéve Giuliát. Vannozza pedig igazi Földanya volt. A végtelenségig gondoskodó.

-          Na – csipkedte meg kicsit orcáját Vannozza. – Csak hogy legyen azon a fehér pofikán egy kis pirosság. – Légy jó kislány, és készülj el!...

-          Igenis, mamma – válaszolt megszelídülve Lucrezia. Majd egy hirtelen ötlettel megkérdezte anyját, még mielőtt az távozott volna:

-          Mikori ez a tükör?

Vannozza elgondolkodott.

-          Az öltözőtükör?... Nagyon régi. Még a dédanyám hagyatékából származik. A 13. század közepe tájáról. Úgy tudom, valami misztikus papé volt eredetileg.

-          Ahhha.. – válaszolta elrévedve Lucrezia. – És hogy érti azt, hogy nézzek a tükör mögé?... Van belül benne valami, vagy mi?

Vannozza megvonta a vállát.

-          A fene tudja… ezek a papok, fura szerzetek. Ne is foglalkozz vele.

Lucrezia belekezdett az öltözködésbe, miközben továbbra is a tükör feliratát vizslatta. Lehet, varázstükör. Vagy jósolni lehet benne. Esetleg szellemet idézni. Hallott már ilyenről. Misztikus… mi lehet az?... Művelt lány volt, hiszen tanították sok mindenre. Tanult latint, franciát, görögöt is, történelmet, vallást, irodalmat, táncot, zenét és rajzot. Mindent, ami kell egy uralkodói család sarjának. Lehet, megtudhatnám tőle, milyen lesz a sorsom? A házasságom? Az életem?

Aztán azt akkor még nem tudhatta meg sehonnan sem.

Mit tudhat az ember tizenhárom évesen? Hogy ez a házasság csak a kezdet. Egy hosszú, félelmetes és rögös úton, ahol minden és mindenki számítani fog, csak az ő vágyai, csak az ő akarata nem. És az egyetlen, ami megmenthette volna, ha a láthatatlan szálait kibogozza.

Ők ketten: Cesare és Lucrezia - testvérek voltak - mint két tojás, csak fiúban és lányban. És mint a tűz és a víz. És mint az érzelem és az értelem. Mint egy ember két fele, összetartoztak. De Lucrezia később meggyűlölte őt. A tükör mögött, nincs semmi, csak a gyűlölet. Amikor elkezdesz gondolkozni azon, hogy amit látsz, igaz-e. Amikor dühösen téped ki a szívedből Ámor nyilát. Amikor boncolgatod, ki milyen, s megérdemli-e, ahelyett, hogy elárasztanád szívbéli jóságoddal, amire szintén képes vagy.

Lucreziát nem érti senki. És ő magamagának okozta a saját pusztulását. Cesare, nevével ajkain halt meg, a navarrai Viena városában.